(nyolcadik rész)

Hiei elindul abba az irányba amerre Midorit látta indulni. Csendesen haladt a fák között de lába alatt megreccsent egy ág. Midori összerezzent és gyorsan letörölte arcáról a könnycseppeket:

- Áh, te vagy az Hiei.-erőltetett mosolyt az arcára.

- Nem akartalak megijeszteni.-mondta a fiú halkan, majd közelebb ment a lányhoz.- Mi a baj? Miért sírtál?

- Én nem......vagyis csak, volt egy beszélgetésem a nagybátyámmal és.....- és a lány elmondta, hogy miket vágott nagybátyja fejéhez és, hogy az mit sem törődött vele.- Én már nem tudom megállítani -fakdt sírva ismét.

Legnagyobb meglepetésére Hiei magához ölelte. Egyikük sem szólt semmit. Midori hagyta, hogy könnycseppjei arcáról a fiú ruhájára hulljanak. Végül mégiscsak Midori törte meg a csendet:

- Én......én.....sajnálom.-törölte meg az arcát.- Nem gondoltam volna, hogy még mindig ennyire fontos nekem.

- Látod.-engedte el Hiei a lányt.- Ez a baj veletek, emberekkel. Túlságosan ragaszkodtok a másikhoz. Ez a gyengeség jele.

- Már vártam hol rontod el...-motyogta a lány.

- Mit mondtál?-nézett rá Hiei vörös szemeivel.

- Csak azt, hogy nem is te lennél ha nem jegyezted volna meg....-mondta Midori.

Hiei vállat vont:

- Ti emberek annyira ostobák vagytok néha.-feszítette tovább a húrt.

- Na jó.-állt fel Midori.-Ne haragudj de ehhez most nincs hangulatom.-ott akarta hagyni Hieit de ekkor a fiú elkapta a csuklóját. Midori megfordult és szembe találta magát vele. Közelebb húzta magához a lányt, mélyen a szemébe nézett, majd hosszan és gyengéden megcsókolta. Midori nem ellenkezett. Hagyta hadd ragadja magával az a különös érzés ami a hatalmába kerítette. Élvezte a fiú érintését, édes csókjait:

- Ha ez egy álom soha többé nem akarok felébredni.-súgta lágyan Hiei fülébe.

- Nem. Nem álmodsz.-mondta Hiei és újra megcsókolta a lányt.

Kurama nem figyelt eléggé és Kuwabara odapofátlankodott az ablakhoz:

- Ezt látnotok kell!!!!!-kiáltott fel furcsa vigyorral az arcán.

- Mit? Mit?-tolakodtak a többiek az ablakhoz.

- Nincs itt semmi látnivaló!-próbálta távol tartani Kurama a többieket de hiába, már mindenki látta Hieit és Midorit.

- De aranyosak!-olvadozott Keiko.

- Pfuj! Én nem tudnám megcsókolni azt a kerti törpét.-undorodott el Kuwabara.

- Na ebből elég!-vesztette el a türelmét Kurama.-Takarodjatok vissza a helyetekre!- kergette szét a társaságot.

- Na de Kurama....-kezdi Yusuke.

- Hol a csudába lehet Botan ilyen sokáig?-váltott gyorsan témát Kurama.

A többiek vállat vontak.

- Botan meghibbantál!!!!-ordibálta Koenma magából kikelve.

- De Koenma!!!! Tudod, hogy ha nem adod ide önként betörünk és igyis-úgyis elvisszük.-magyarázkodott Botan.

- Apám megölne....-roskadt Koenma székébe.

- De Koenma-san. Kérlek...nincs időnk.-kérlelte a lány.

- Rendben.-sóhajtott fel Koenma majd leugrott a székéről.-Kövess!-mondta Botannak.

A lány engedelmeskedett. Vagy fél órát járkáltak ide-oda amikor Botan elvesztette a türelmét:

- Tudod te egyáltalán merre kell menni?!-fakadt ki.

- Persze, hogy tudom!-vágta rá Koenma.-Itt most balra megyünk aztán jobbra.....vagy előbb jobbra aztán balra?-vakargatta a fejét.

- Na de Koenma-san!!!!!-türelmetlenkedett Botan.

- Tudod ez nem olyan egyszerű! A biztonsági intézkedések nagyon szigorúak. Ezért van ennyire elrejtve.-megállt egy ajtó előtt és kitárta-Parancsolj Botan. A tőr odabent van!

Botan belépett és a szoba közepén álló emelvényhez sétált:

- Koenma én elhiszem, hogy nagyon jól őrzik a tőrt de......ELTÜNT.

- Persze Botan...-hitetlenkedett Koenma de leesett az álla amikor a tőrnek csak hűlt helyét találta!-Ez nem történhetett meg! De mégis hogy.......????? Botan, pofozz fel, ez csak egy rossz álom.

- Na de Koenma-san.......-kezdte Botan.

- Pofozz már fel!!!-kiabálta.

Botan engedelmeskedett és lekevert egy jó nagyot Koenmanak.

- Jaj ne!!! Mégse álom.-esett ki a cumi Koenma szájából.-Ezért apám a fejemet veszi.-nyavalyogott.

- Az lehet!-felelte Botan idegesen.- De nekem és a többieknek az életünk függ tőle. Ha most nem viszem el a tört......

Ekkor kinyílt az ajtó és a Kék Ogre lépett be rajta.

- Valami baj van főnök?-kérdtezte mit sem sejtő arccal.

- Eltűnt a tőr amit itt szoktunk tartani!-kesergett Koenma.-Jaj ha ezt apám megtudja.....

- Ja erről a tőrről van szó???-vette elő a zsebéből kis matatás után a tőrt a Kék Ogre.

Koenma szeme elkerekedett és csak hebegett-habogott.

- Csak kölcsönvettem, hogy felnyissam a több száz levelet ami ma érkezett.-magyarázta ártatlan arccal a Kék Ogre.

- A....a.....Halhatatlanság Tőrét levelek felbontására használtad?!!!!-Koenma már remegett az idegesságtől.-TE IDIÓTA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-kezdte el kergetni az ogrét, aki ijedtében kiejtette a tőrt a kezéből. Koenma valószínűleg az egész kastélyon végig kergette de hogy utolérte-e azt Botan már nem várta meg. Felpattant a lapátjára és már úton is volt a palota felé.

- Ne végre!!!!!-üdvözölte az érkező Botant nem éppen szívélyesen Kuwabara.

- Elhoztad?-kérdezte Yusuke.

- Ah fiúk! Én is örülök, hogy épségben talállak titeket!-jegyezte meg gúnyosan Botan, majd elővette a tőrt és megmutatta a többieknek.- És Hiei meg Midori?-kérdezte mire a többiek elvigyorodtak de mielőtt felelhettek volna már nyílt is az ajtó és a két említett személy lépett be rajta.

- Hát megjöttél?-kérdezte mosolyogva Midori.

- Igen....de mit vigyorog itt mindenki ennyire?-nézett végig a társaságon Botan.

Senki nem mondott semmit csak Hiei és Kurama váltottak sokatmondó pillantást.

- A legjobb lesz ha most mind aludni megyünk.-mondta zavartan Midori, mindenkinek megmutatta a szobáját majd fáradtan visszament a sajátjába de alig bújt be az ágyába...kopogtak.

- Gyere be!-mondta a lány nyugodtan. Számított erre a látogatásra. Hiei lépett be az ajtón majd odament Midorihoz és az ölébe vette a lányt.

- Mi baj?-kérdezte Midori. Érezte Hiei öleléséből hogy valami nincs rendben.

- Én nem szoktam ezt érezni....-kezdte Hiei-De most....félek....-mélyen a lány szemébe nézett aki látta, hogy a fiú tényleg meg van rémülve.

- Ne aggódj! Nem lesz semmi baj!-próbálta nyugtatni de őt is egy különös félelem kerítette hatalmába.

Hiei csak megrázta a fejét:

- Nem. Érzem, hogy valami történni fog. Valami....-elharapta a mondat végét.

- Kivel?-értetlenkedett Midori.-Velem?

Hiei nem válaszolt csak még szorosabban ölelte a lányt. Midori elmosolyodott:

- Amíg te mellettem vagy semmi bajom nem eshet.-mondta halkan egy csók kísértében.- És most aludjunk!- hamarosan elszenderedett Hiei karjaiba. A fiú azonban még sokáig nem aludt. Csak feküdt ott, szorosan ölelte a lányt és hallgatta nyugodt, egyenletes légzését. Ő nem tudott ennyire nyugodt maradni. Érezte, életében talán először, de érezte a szeretetet. Esze tudta, hibázott: túl közel engedte magához de nem tudott semmit se tenni ellene. Szerette őt. Hosszú gyötrődés után baljós érzései végül álomba ringatták.

(folyt. köv.)