[Friss hozzászólások] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
Ez nem reklám, csak egy kis felhívás az anime fanok számára!
Hogy mit is kell tudni róla?
A Hanime idén újra nyitott kapukkal várja mindazon érdeklődöket, akik az őszi con után is szívesen tőltenék szabadidejűket animés, mangás barátaik társaságában űdítő és szélesfelhozatalú programok keretein belül. A tavaly már egyszer sikeresen megrendezett találkozó folytatást követelt, így úgy döntöttünk, idén is úgy megbírkózunk a lebonyolítással és, hogy panasz se legyen most mégtöbb és mégszórakoztatóbb programokkal csalógatunk el Téged, mint például a cosplay felvonulás-akár verseny is, ez már csak Tőletek függ-, valamint AMV készítő verseny. Természetesen a karaoke-szintén akár verseny szinten-, rajzverseny, AMV-k, PV-k vetítése és egy movie mindenképpen a programok között fog szerepelni! Fontosnak tartom megemlíteni továbbá azt is, hogy mangák-animés kiegészítők-ajándék tárgyak vásárlására lesz lehetősége mindenkinek!! Tavaly sem ment el senki üres kezekkel, megkapta, amit szeretett volna. Bővebb információért keressétek fel a Hanime honlapját a: http://hanime.omae.hu/ -t!
Üdv: A Hanime csapata |
Yu Yu Hakusho és Kaleido Star fanficcekkel foglalkozó oldal!!!! www.mikoto.gportal.hu
Szeretettel várlak, ha olvasgatni szeretnél, és kíváncsian várom az alkotásaid, hogy kitehessem az oldalamra... :D ;)
Előre is köszi, ha felnézel rá!!! by : Mikoto |
Szereted a Yu Yu Hakushot? Van ficed de, nem tudod hova beküldeni? Vagy csak olvasni szeretnél? Látogass el hozzánk! Yu Yu Hakusho Fanficek egyre nagyobb számban! //gportal.hu/portal/yyhfanfic/ |
Hali! Nézz be! Felkerült egy újabb saját történet az oldalra Démonvér címmel! Ezen kívül találsz sok izgalmas érdekes anime-t az oldalon! Szia!
|
Szia!! Megszeretnék kérni téged, vagy titeket valamire, amit nem szoktam kérni, és eddig nem is kértem senkitől, de most naon fontos lenne!! Szavazz rám, itt: a www.animefan4ever.gportal.hu oldalra!! Nem szoktam ilyet kérni, de most az egyszer kérek... neked csak egy katt, legfejlebb 3-4 katt, de nekem nagy öröm. Ha szavazol a vk.-mba tedd bele a buttonod, és hirdetlek a főoldalon^^ Csak ennyit tudok felajánlani.. hanincs buttonod, a bannered is jó lesz. Kérlek szavazz rám!!
Köszi, Zoey ui: ezt ne vedd hirdetésnek lécci!! Ha annak veszed nyugodtan törölheted a bejegyzésem. |
Fejlécverseny!
Te már jeliztél?
Nem?
Hát jelizz!
KADEM
|
Hello!
Kérlek szavazz az oldalamra itt:
A Halo-Try re szavazz
//gportal.hu/gindex.php?pg=22426213Ha Megteszed nekem én is szavazok majd rád! Az ajándék sincs kizárva, de ezt a szavazás végén döntöm el, ha nyerek.Tehát te is küld ezt a levelet másoknak.Ha szavaztál, és elküldted másoknak akkor jelezd az emailom-on. Az oldalam: www.halo.try.hu Üdv: KADEM
|
Szia! Nagyon jó az oldalad!^^Esetleg benne lennél egy linkcserébe?
Ha igen,akkor az oldalamon a vendégkönyvbe ird meg nekem^^
oldalam: //sailor-inuyasha.gportal.hu
|
Hello!
Nagyon szupi az oldal!
Benne lennél egy bannercserében?
Bannereim:
By:. Souske |
www.animental.mindenkilapja.hu így jó
|
www.mindenkilapja.hu király oldal írj a vendég könyvbe is!!! |
[Friss hozzászólások] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|